púderes SZEMÖLDÖK TETOVÁLÁS

Szereted a sminkelt hatást és az azzal járó magabiztosságot?

A púderes szemöldöktetoválás 2016-ban jelent meg hazánkban és azóta töretlen a népszerűsége, napjainkban ez a legtöbb esetben alkalmazott szemöldöktetováló eljárás. A soft powder szemöldöktetoválás úgy készül, hogy a szemöldök eleje világosabban, lágyabban indul, és a formán belüli színátmenetet vízszintes és függőleges irányban is elkészítjük. Bár közvetlenül tetoválás után vastagnak tűnhet, a gyógyulást követően a színátmenet jól látható és feltűnően szép, púderes hatású szemöldököt kapunk.

Legfontosabb előnyei:

  • egyszerre finom, természetes, de ugyanakkor rajzos és szép ívű formát lehet vele kialakítani. 
  • kissé tartósabb, mint a szálas szemöldöktípusok,
  • a régi, elhalványult szemöldököket is eredményesen át lehet alakítani ezzel a módszerrel.

púderes SZEMÖLDÖK TETOVÁLÁS menete

A szemöldöktetoválás elkészítése egy előre egyeztetett időpontban történik, amikor a vendégünk már minden szükséges információt megkapott az eljárás előtt. Minden sminktetoválás két alkalom során készül el véglegesen. Ez azt jelenti, hogy kétszer kell felkeresni a szakembert, hogy az eredmény kifogástalan és tökéletes lehessen, illetve a munka befejezettnek tekinthető legyen. 

Az első alkalommal történik a tetoválás előtti nagyon alapos konzultáció, a formai tervezés, a színválasztás és az adott technika kivitelezése. Erre átlagosan 2-3 óra szükséges. Ezen az első találkozón teljesen el is készül a sminktetoválás, azonban a gyógyulási folyamat lezajlása után, az esetek 80-90 százalékában a pigment telítettsége és egyenletessége még nem tökéletes. 

Szükség van tehát egy második, úgynevezett korrekciós alkalomra, amikor a szakember ellenőrzi a gyógyult eredményt, és pótolja az itt-ott hiányzó pigmenteket. Ez az alkalom 1-3 hónappal az első tetoválást követően történik, és általában fele-, harmadannyi ideig tart, hiszen csak tökéletesítésről van szó. Ahhoz, hogy a korrekciós alkalom szinte csak ellenőrzés legyen, és a tökéletesítésről szóljon, nagyon fontos, hogy az első találkozó során szakszerű tervezés, színválasztás és kivitelezés történjen.

Az Arcművész sminktetoválások első alkalommal a következő lépésekben készülnek el:

  1. Konzultáció, tájékoztatás
  2. Fotódokumentáció
  3. Arcszerkezet-elemzés
  4. Bőrfertőtlenítés
  5. Bőrfelület előkészítése
  6. Bőrfelület érzéstelenítése
  7. Szemöldök forma megtervezése, előrajzolása
  8. Színválasztás
  9. Szemöldöktetoválás folyamatos érzéstelenítéssel
  10. Az elkészült soft powder tetoválás ellenőrzése meghatározott protokoll szerint
  11. Fotódokumentáció
  12. Bőrfertőtlenítés, utóápolás
  13. Otthoni utóápoló tennivalók megbeszélése

neked ajánljuk a púderes szemöldököt, ha…

  • mindennap sminkeled magad és karakteresebb szemöldökre vágysz.
  • próbáltad a szálazott szemöldököt, de nem érezted elég karakteresnek.
  • jelentősen javítani kell a saját szemöldököd formáján és ívén.
  • fő szempont, hogy a készülő szemöldök nemcsak előnyös, de divatos is legyen.
  • a szemöldököd vége vagy az eleje hiányzik.
  • a vastagabb szemöldökforma tetszik.
  • régi szemöldököt kell átalakítani.

mennyi idő után van szükség frissítésre?

Két-három év, ha vas-oxid-mentes pigmenttel készül.

a legjobb

helyen jársz

     ahol az arcművész

szemöldöktetoválások

születnek

sminktetoválás szakmája

soft powder szemöldök tetoválás vélemények

vendégeink mondták rólunk

Akkor hadd ajánljam figyelmedbe korábbi vendégeink véleményét. Érdemes beleolvasni, sokat megtudhatsz belőle!

„Kedves Alexandra,

Első alkalommal jártam Önöknél a szalonban tegnap Klaudiánál szemöldök tetováláson. Egyszerűen szuper volt minden.Klaudia csodálatos soft powder szemöldököt készített nekem. Az elképzelésem alapján részletesen átbeszéltük, mi lenne a legmegfelelőbb számomra. Klaudia maximális odafigyeléssel és profin készítette el a tetoválást. Bár a teljes végeredményt csak a korrekció után látjuk majd, én már most is nagyon boldog és elégedett vagyok azzal, amit a tükörben látok. Klaudia fantasztikus munkát végzett, ezúton is nagyon köszönöm a precíz és igényes munkáját.  Mindenki, akivel a szalonban találkoztam, udvarias, kedves és segítőkész volt, az időpont egyeztetés gyorsan és rugalmasan ment, a környezet exklúzív, a szalon hangulata nagyon kellemes. 

Örülök, hogy Önök mellett döntöttem, bátran ajánlom majd a szalont a szépülni vágyó családtagjaimnak, barátaimnak, kollégáimnak. 

 Üdvözlettel:Vörös Zsófi” 2023.01.19

„Kedves Alexandra és kedves Klaudia!

 Az elmúlt 12 évben már 4 alkalommal jártam Alexandra álomszép szalonjában, és örömmel tapasztaltam, hogy minden esetben a legmagasabb színvonalú szolgáltatást kaptam! A legutóbbi soft powder szemöldök tetoválásomat Klaudia precízen megtervezte és magabiztosan elkészítette az én szempontjaim, kéréseim alapján, így pontosan azt a végeredményt kaptam, amit elképzeltem! Nagyon elégedetten és boldogan távoztam a szalonból, köszönöm nektek! 🙂

Andi” 

“Igazán professzionális a hely és azt is szintén, hogy annak ellenére, hogy nem Ön készítette a tetoválást, az is igen magas szakmai attitűdről árulkodik nekem, hogy Ön és Klaudia többször konzultáltak a folyamat közben a végeredményt illetően.

Klaudiának mégegyszer köszönöm, szívesen ajánlom Őt és a helyet is ismerőseimnek is!”

Hodoniczky Zita

„Sajnos nem tudok segíteni abban, hogy legközelebb jobb szolgáltatást tudjatok nyújtani, mert egész egyszerűen elképzelésem sincs, hogy lehetnétek ennél is jobbak.”

Nagyon szépen köszönöm a profi munkát.Kicsit izgultam amikor érkeztem, hogy mennyire fog fájni.

Egyáltalán nem fájt:))

Kellemes környezet, ellazító zenével, kedves kollégákkal.

Visszaadtad az önbizalmam,ami nekem nagyon sokat jelent:)))Köszönööööm.

A környezetem alig akarja elhinni,hogy ez tetoválás.

Gách Erika

“Üzenem a fájdalmat kevésbé bíró nőtársaimnak, hogy a szemöldökszedés volt a legfájdalmasabb. :-)”

Krisztina

“Szeretném megköszönni Klaudia munkáját! Tökéletes szemöldököt tetovált! Szép formája lett, a színe is jól lett kiválasztva és ami fontos számomra, hogy természetes! Egyszerűen annyira elégedett vagyok, hogy bárcsak lenne még két szemöldököm, azt is kitetováltatnám!:) Reggelente nem kell szenvednem a rajzolgatással,a strandon meg nem kell figyelnem, nehogy lemossam a szemöldököm. Hatalmas könnyebbség! Szóval nagyon szépen köszönöm Klaudiának, meg a Szalonnak is! Örülök, hogy Titeket választottalak!”

Hűbéresi Enikő

“Több mint egy évig terveztem és nézegettem a szalonokat, hogy hova menjek és milyen is legyen a tetoválásom. Rettenetesen izgultam, de Klaudia annyira profi volt, hogy azonnal tudtam hogy jó kezekben vagyok és meg is nyugodtam.

Mindenben elmondta a véleményét, átbeszéltük mi állna jól nekem és miért, minden kérdésemre válaszolt és nagyon szép hozzám illő tetoválásokat kaptam.

Szinte egyáltalán nem fájt, a szék kényelmes volt a gép meg nagyon halk 🙂 ha nem izgulok szerintem még aludni is tudtam volna szemöldök tetoválás közben. 🙂
A legjobb döntés volt Titeket választani! “

Köszönöm,

Alexandra

“Örülök, hogy Önöket választottam! A családtagjaimnak és a kollégáimnak is nagyon tetszik a végeredmény, pedig elég kritikus fajták.”

Hegyiné Gulyás Katalin

„Kedves Alexandra!

Köszönöm a munkátokat! Julcsi pontosan megvalósította az elképzelésemet és már alig várom a végleges eredményt! ☺️ Rettentő alapos és nagyon türelmes volt, minden észrevételemet figyelembe vette a tervezés során.Tudnotok kell, hogy hónapokig… évekig… kerestem, amíg találtam EGY tetoválót, akinek nem tudtam belekötni a munkájába… az USA-ban 😅 Szóval elég reménytelen volt a helyzet… Örülök, hogy rátok találtam és megmentettetek! Komolyan, nagyon profi lett, minden szál tökéletesen a helyén van, nem találtam hibát benne…Remélem sokáig elkísér majd ez a csodás új ‘kiegészítő’ ☺️ (Annyira élethű, hogy a férjem észre sem vette, hogy nem igazi… pedig sas szeme van 😄)

Minden jót nektek, csak így tovább!”

Üdv, A.2021.01.27

„Kedves Alexandra!

Már az első alkalom után mondhatom, hogy nagyon tetszik a szemöldök, amit Klau készített nekem. Az én esetemben elég szembetűnő a változás az előtte-utána képeken. Nagyon hálás vagyok Klaunak, és mindenkinek a csapatban a lehetőségért. Nagyon örülök hogy titeket választottalak. Felülmúltátok az elképzeléseimet.  🙂”

Kopcsándi Melinda, 2021.01.26

“Kedves Alexandra!

Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást, és azt is, hogy ebben a csodás szalonban készült a szemöldök tetoválásom.

Mindenki kedves, barátságos és nagyon hangulatos, otthonos a légkör. Julcsi tökéletes munkát végzett, végig türelmes, precíz és profi volt, mellette jót beszélgettünk és egy nagyon aranyos embert ismerhettem meg személyében. Nagyon boldog vagyok, hogy az Ön szalonját választottam, és ajánlani is fogom az ismerőseim körében. 🙂 “

Bodák Alexandra, 2021.01.29

Jelentkezz be most és máris egy lépéssel közelebb vagy az áhított külsődhöz!

A gombra kattintva elolvashatod a bejelentkezési információkat, kitöltheted az online űrlapot, ami alapján kereshetünk Téged egyeztetés céljából. Az űrlap kitöltése nem jár semmilyen kötelezettséggel, akkor is beküldheted ha csak információra van szükséged.

púderes SZEMÖLDÖK TETOVÁLÁS ÁRak

BETTI

ANITA, VIRGI

KLAUDIA

JULCSI

ALEXANDRA

ÚJ TETOVÁLÁS KÉSZÍTÉSE78.000 FT90.000 FT100.000 FT120.000 FT185.000 FT
MEGLÉVŐ TETOVÁLÁS ÁTALAKÍTÁSA88.000 FT100.000 FT110.000 FT130.000 FT185.000 FT
TETOVÁLÁSOK FRISSÍTÉSE
1 alkalomra és a meglévő forma frissítésére vonatkozik. Általunk készített szemöldöktetoválások frissítését 18 hónapon belül 50%-os áron, 18 hónapon túl, de 2,5 éven belül 75%-os áron végezzük. Máshol készült szemöldök esetében 85%-os áron készül.

púderes szemöldöktetoválás a patkós alexandra arcművész szalonban

A RÉSZLETEK FONTOSSÁGA…

TÜRELEM ÉS SZEMÉLYRE SZABOTTSÁG

Minden kérdésedre, türelmes, alapos tájékoztatást kapsz, fontosnak tartjuk, hogy ami érdekel a sminktetoválással kapcsolatban azt értsd is meg. A tetoválás menetét lépésről-lépésre elmagyarázzuk, átbeszéljük az igényeidet, elképzeléseidet.

BIZTONSÁG

Ez is egy nagyon fontos szempont Nálunk a sminktetoválás során! Ezért dolgozunk csúcsminőségű géppel és orvosi tisztaságú pigmentekkel.

SZAKMAI VÉLEMÉNY

Minden esetben elmondjuk szakmai véleményünket, olyan dolgokra is fel tudjuk hívni a figyelmed amelyet, nem tudhatsz, viszont érdekelhet és fontos lehet.

STERILITÁS

A sminktetováláshoz használatos tűt a szemed láttára bontjuk ki, minden tetoválásnál újat használunk!!

ELŐRAJZOLÁS

Ez az egyik legfontosabb része a szép munkának. Sokszor 30-40 percig is készítjük az előrajzolást, hisz a legszebb, legelőnyösebb eredményre vágyunk. Speciális ceruzát használunk és nem töröljük le a tetoválás előtt!! Többek között ezért is lesz olyan az eredmény, amilyenre számítasz!

UTÓKEZELÉS

Az utóápoló krémről nem Neked kell gondoskodnod, minden esetben tőlünk kapod és fizetni sem kell külön érte!

FÁJDALOM NÉLKÜL

A fájdalomtól való félelem a köztudatban mindig összekapcsolódik a sminktetoválással. Éppen ezért nagy figyelmet fordítunk erre a kérdésre, folyamatosan 4-5 féle érzéstelenítő áll rendelkezésre, melyek a duzzanatot is csökkentik. A leghatásosabb és legmodernebb készítményeket használjuk, melyekkel nagyon elégedettek vagyunk.

gyakori kérdések a púderes szemöldök tetoválással kapcsolatban

Tényleg fájdalommentes a Soft Powder szemöldök tetoválás?

A fájdalomtűrő képesség és a fájdalomérzet egyénenként eltérő lehet, azonban a mai modern érzéstelenítő készítmények lehetővé teszik a kellemetlen érzet minimálisra csökkentését. Volt olyan, vendég, aki elaludt tetoválás közben, illetve aki azt mondta, hogy a szemöldökszedés jobban fájt, mint maga a tetoválás. Általánosságban igaz, hogy a szemöldök területe a legkevésbé érzékeny.

Hogyan készüljek fel a púderes szemöldök tetoválás előtt?
  • A szemöldök tetoválás készítésének időpontját válasszuk meg úgy, hogy a rákövetkező 10 napban elkerüljük az uszoda vagy szauna használatát, és 2 hétig ne érje azt közvetlen napfény.
  • Szintén javasolt, hogy ne közvetlenül a nyaralásból menjünk tetováltatni, mert a napfény miatt enyhén kiszáradt és megpirult bőr sokkal érzékenyebben reagál a pigmentbevitelre.
  • A szemöldökfestést kerüljük a készítés előtti 7 napban, és utána egy hónapig.
  • Szoláriumba a tetoválást megelőző 4-5 napban már lehetőleg ne menjünk.
  • Lázas, fertőző betegség, bőrbetegség esetén el kell halasztani a sminktetoválást a teljes gyógyulásig. Egyéb betegség, tartós gyógyszerszedés esetén pedig a kezelőorvossal kell konzultálni.
  • A sminktetoválásra ne érkezz éhesen, feszülten és lehetőleg légy kipihent, mert türelmesebb leszel és a kellemetlenségeket is jobban fogod bírni!
  • Ne fogyassz alkoholt és energiaitalt, mert ezek felpörgetnek, emelik a vérnyomást!
  • Egyéb kérdésekben a szakemberrel érdemes konzultálni az időpontfoglalás előtt.
Hogyan történik a púderes szemöldök tetoválás gyógyulása?

Ne ijesszen meg, hogy a friss szemöldök tetoválás vastagabb és erőteljesebb, mint a majdani gyógyult eredmény. A sötét szín annak köszönhető, hogy a bőr bármilyen kis horzsolásra, karcolásra beindítja a sebgyógyítási mechanizmusát, melynek során barnás színű pörk képződik. Fontos megemlíteni, hogy a gyógyulás során keletkezett pörk vastagsága egyénenként változó lehet, de függ az alkalmazott sminktetováló módszertől is. A jó hír viszont az, hogy 4-5 nap elteltével a sötét pörkréteg leválik, az erőteljes hatás megszűnik, de még ekkor sem a végleges színárnyalatot láthatjuk. Legalább 3-4 hét az adott szín teljes beépülése és a színmélység, színárnyalat végső kialakulása, ezért is végezzük 6 hét elteltével a korrekciót és ezért nincs értelme az első hetekben sem attól félni, hogy túl erős lesz, sem attól hogy túl halvány, mert a gyógyulás még zajlik. A kezelés alkalmával ellátunk utóápoló készítménnyel és pontosan elmondjuk, hogyan segítheted elő a gyógyulást vagy mit nem szabad tenned ez idő alatt.

Mire kell figyelnem a Soft Powder szemöldök tetoválás után?

A friss szemöldöktetoválást a kiszáradás megakadályozása érdekében  nagyjából 7-10 napig speciális utóápoló krémmel kell kenegetni. Ilyen utóápoló krémet a tetováló szakember kell hogy adjon neked. Naponta 2-szer ajánlatos felvinni, egészen pici mennyiségben, egy szemöldökre egy gombostűfejnyi mennyiség megy reggel és este. Uszodába, szaunába és szoláriumba 2 hétig ne menj, illetve olyan arckezelésre sem, ahol a kozmetikus gőzt használ. Minden olyan tevékenységet kerülni kell, ahol a szemöldök felázna. Ha ezekre figyelsz, gyorsan lezajlik a szemöldök gyógyulása, és egy picit erősebb smink használatával könnyedén áthidalható ez a folyamat.

Púderes szemöldök tetoválás meddig tart, mennyire tartós?

A bőrbe kerülő pigment az évek során fokozatosan halványul, mely folyamaton az UV hatás is tud gyorsítani. Az elkészült tetoválásokon azért, hogy azok mindig szépek és igényesek maradjanak, időnként színfrissítést kell végezni. Ez Soft powder púderes szemöldök esetében nagyjából 2 év. Az említett idők után még látszik a tetoválás, de már halványabb és hangsúlytalanabb, de teljesen eltűnni jellemzően nem fog. A megújítás viszont magában rejti a színmódosítást, színváltoztatást és a kisebb formai alakításokat is.

További kérdéseid vannak?

Andi várja a hívásodat munkanapokon 8 és 17 óra között a +36705323013 telefonszámon, hogy minden kérdésedet megválaszolja

Call Now Button